Húsvét után úgy döntöttem kiveszek pár nap szabit, ennek több oka is volt, elsősroban persze a diploma... tegnap voltam Csömör jegyzőjénél, fontos dolgokat tudtam meg, de az a hülye diktafon mint kiderült nem vett fel semmit, úgyhogy ezt befigyeltem, írhatom kútfőből amit hallottam.... Egyébént nagyon rendes pasi, ahogy meghallotta mit írok, nagyon segítőkész lett, de persze biztosan volt benne némi tartózkodás a választások miatt, figyelni kell kinek mit mond az ember! :) Kaptam anyagokat és végre Gödöllőről is megkaptam a vár anyagokat, úgyhogy ma írok mint a gépezet!!!!!! Kedden táncolni voltam munka után (aznap még mentem), meglocsoltuk a lányokat Cosmos-ban, akiktől sütit és kindert kaptam, cserébe ők egy-egy verset, ami egyik esetben sem volt ugyanaz! :) A kedvencem: "húsvét napján azt kívánom legyen rúzsos a tojásom!!! " :)
A táncra ezúttal majdnem időben érkeztem, de az első 2 órára már nem volt helyem, így beszélgettünk Barbival... imádom a csajt és szerintem többnyire egy rugóra jár az agyunk, mert sokszor csipkelődünk egymással... kiderült, hogy a barátja elég sokat szekálja "miattam" vagyis sokszor jön elő azzal, ha sms-t vagy bármi ilyet kap, hogy bizotsan én vagyok, pedig a telefonszámát sem kértem el... Úgyhogy színházba egyenlőre nem is merném hívni, de persze ki tudja, csak azért nem szeretnék olajat sem önteni a tűzre! :) Ezzel pedig gondolom ő is így van, hiszen a pasija....
A lényeg, hogy jó volt és sikerült azért 2 órát táncolni is.... szerdán reggel akkor a jegyzőnél kezdtem, majd csináltam pár képet a faluról és indultam haza... megálltam kertészetben vettem pár szép növénykét a sziklakertbe és hasznos tanácsokat is gyűjtöttem az ottani kertésztől, majd a Bricostore-ban vettem fűmagot, nézelődtem, Auchan-oztam és tankoltam..... mikor hazaértem nem volt sok időm, elszaladtam a színházjegyekért és megvettem a külső winchesterem is, ami korábban félretetettem magamnak, a nap eredménye -40 000 Ft... tudni kell, hogy kedden kaptam fizetést! :) És még vár úgy 40 000-ért csekk meg 30 000-ért más kiadások. Grrr szörnyű....
Iwiw-en megismertem Timi-t, egy nagyon helyes lányt, akivel picit beszélgettünk MSN-en és egy hírtelen ötlettől vezérelve őt hívtam el hétfőn színházba, mert Éva nem tudott jönni.... A darab 19-kor kezdőtött, így mondtam neki, hogy 18-ra ott vagyok a kollégiumánál, igyekeztem is elindulni időben (1/4 6, de a lágymányosi híd annyira döcögős volt, hogy késtem 10 percet... elég ciki, de sajnos elkalkuláltam az útvonalat, rövidíteni kellett volna! :) Azért sikerült odaérnünk a kezdés előtt 10 perccel, úgyhogy minden pont időben és kényelmesen zajlott... a darab (Őrült nők ketrece) egyébként nagyon jó volt, élveztem, sőt nagyon gyorsan vége is lett számomra, pedig 2 órás volt. Timivel azért tudtunk beszélgetni kicsit, de ez lássuk be, nem egy kimondott randizásra ideális helyszín... Aranyos és számomra sokkal csinosabbnak tűnt élőben mint a képeken. Picit magasabb nálam és bár tényleg nem volt kommunikációs probléma, azért úgy éreztem elég tartózkodó velem szemben, úgyhogy én is zavarban voltam sokszor, nem vagyok túl gyakorlott randikban így nem tudom ilyenkor milyen kis beszólással vagy mondatokkal lehet oldani a hangulatot.... Sajnos utánna sietett, mert a barátnőjének megígérte (legalábbis ezt mondta), hogy elmennek még Moulain Rouge-ba bulizni aznap este, így tényleg arra volt időnk, hogy amikor visszavittem még egy 10 percet beszélgettünk a kocsiban és ment is be. Néztem végig ahogy bemegy és persze jött a gondolat, hogy ha visszanéz talán van esélyem nála, de sajnos nem nézett... :(:( Hát majd kiderül ha feljön újra MSN-re, úgyis megkérdezem lenne-e kedve egyet sétálni vagy beülni valahova, hogy tényleg beszélgessünk... Nem akarok pesszimistának tűnni és bizom abban, hogy igen-t mond, de igyekszem reális is lenni és az eszem azt mondja, ne sokat várjak ettől....
Ma már túlvagyok a reggelin és ideje hozzákezdenem a diplomaíráshoz, úgyhogy most erre koncentrálok egy darabig, persze azért közben nézelődöm is olykor itt-ott a neten! :)