:) Ígéretemhez híven írok néhány szót a tegnapi produktumomról!
Nos mikor hazaértem majdnem 20-kor (postai gyors ügyintézés következtében, mert kaptam 2db csak személyesen átvehető levelet) éhes voltam és mivel édesanyám már meghalt tavaly, apám meg épp 2 hetes pihenését tölti Tunéziában így nem nagyon számíthattam másra magamon kívül... Nos nagyon mondták a kollégák a csirkepörköltet, hogy mennyire egyszerű elkészíteni, és mivel a tésztát amúgy is szeretem meg a csirkét is hát belevetettem magam.... Azt mindenképpen megtapasztaltam, hogy bármilyen jó is ha az ember magának főz, eszméletlen koszt és mosogatnivalót gyárt nagyjából 20 perc alatt... szóval ma még vár a mosogatás réme, még jó, hogy tegnap is mosogattam ami addig összejött.
Tehát ahogy kell, megjegyeztem amit mondtak, de inkább megnéztem neten is, hogy nehogy valamit rosszul csináljak... odatettem szépen a hagymát, üvegesre sütni, majd félrevéve bepaprikáztam, besóztam és borsoztam, majd odatettem a csirkecombokat, hadd főljön némi víz hozzáadásával.. felszeltem egy paradicsomot és egy paprika felét, mert azt is olvastam, hogy úgy finomabb... A lényeg, hogy hosszas sütés, rotyogás és füstölés után elkészült a végtermék... :) Főztem hozzá tésztát és egész ehető lett, bár a zaftja számomra nagyon zsírosnak tűnt, úgyhogy leöntöttem inkább róla, lehet ha várok besűrűsödik és nem lett volna rossz, de majd ezt is kitapasztalom idővel, ha már a sokadik ilyen főzőcskézésen vagyok túl.
Alapvetően azért tetszett, mert jó élvezni annak a gyümölcsét amit te magad készítettél, kár, hogy nem vágtam bele korábban, de igazából nem volt miért.
Amikor megvolt a barátnőm vele készítettem rántottát és egyéb egyszerűbb ételeket, egyszer pedig készített a születésnapomra egy epertortát, ami nagyon jól esett és tök finom volt. Akkor nagyon büszke voltam rá, mert nagyon jó érzés ha ilyet kap az ember és tudja mennyi munka van benne, bár az is igaz, hogy neki volt ideje mindig bőven! :) Anna ezúton is köszönöm azt a fincsi tortát! :)