Eddig picit rosszul kezeltem ezt a blog-ot... amolyan lelki szemetesládaként tekintettem rá, pedig ez egyáltalán nem erre való. Itt az ideje, hogy végre olyan dolgokról írjak, amik érdekesek voltak és izgalmasak esetleg! :)
Elkezdtem edzésekre járni, Lehel térnél található egy Brill nevű hely és mivel jókat hallottam róla, így gondoltam az nem árthat ha felkeresek egy ottani edzőt és nem várok tovább arra, hogy valamelyik barát csatlakozik hozzám, bár az jó lett volna. Szóval találtam egy szimpatikus srácot, elmondta, hogy készít edzéstervet (külön díjazás fejében) és elmutogat mindent, hogy milyen gyakorlatot hogyan végezzek. Így is lett, megegyeztünk és szerdán már úgy mentem, hogy megvolt az edzéstervem... heti 2 napot jelöltem meg, hogy tudok járni, tudtam, hogy ez az átlagostól eltérő 3 naphoz képest kicsit kevés, de azért talán arra elég, hogy picit fejlődjek, ráadásul nincs is most időm többre. Azzal azonban azonnal szembesülnöm kellett, hogy rengetegen járnak le szinte naponta... Ez azért is érdekes, mert én pl. 3 órát töltöttem lent az első két edzésen (szerda-péntek) és így is elég fárasztó volt, arról nem beszélve, hogy így nem is nagyon jut idő semmi másra már aznap...
Viszont érzem már az eredményét, remek kis izomlázam van mindenütt szinte és mivel futni is szeretek, itt meg van futópad, akár azzal is ellehetek korlátlanul... az egyetlen bajom azzal az, hogy fogyaszt... nekem meg erre nem hogy nincs szükségem, de még ellentétes is a terveimmel, hogy felszedjek egy 5-10 kg-t magamra. Szóval erős a csábítás, de nem szabad engednem....
Találkoztam egy lánnyal, aki szintén napi szinten jár le, nem tudom pontosan milyen tervei vannak ezekkel az edzésekkel, de már kezd picit átesni a ló túloldalára és túlzottan erőssé válni... na ez már nem szimpatikus, annál is inkább, mert tegnap pl. egy gyakorlatot én 40 kg-val végeztem, ő meg már 60-al... :) szóval vicces volt, igaz én csak most kezdtem, szóval érthető, hogy nem akartam nagy teherrel dolgozni sehol...
Beszélgettünk Évával, ő tegnap dolgozott először babavigyázóként, azt mondta talán mégis összejön a vasárnapi kirándulás részéről, de persze biztosat még mindíg nem tud... vacak lehet azért így kiszolgáltatottnak lenni, legyen szó munkáról vagy bármi másról. Ráadásul én is jól tenném, ha lassan elkezdenék valami másodállást keresni, mert így tényleg csak azt látom, hogy nem spórolok, hanem felélek minden tartalékot, amit eddig gyűjtöttem.... A diplomával alapvetően haladtam, lényegében késznek is mondhatnám, de a konzulensem még nem jelzett vissza semmit, így szerintem bemegyek hozzá hétfőn, hogy mi van, mert már rég a formázással kéne foglalkoznom és a köttetésen törni a buksim....
Lassan kimegyek a kertbe, ideje befüvesíteni azt a részt ahol erre kialakítottam a megfelelő helyet.... Csak a macskáktól félek picit, hogy kikapargatják, de majd kapnak a fejükre! :)